Hazánkban egyre inkább nő a teknőstartók száma, mely nem csupán e hüllők szépségének tudható be. Tartásuk egyszerű, csendesek, nyugalmat sugároznak, és emellett nem jelentenek komolyabb költséget sem. Ugyanakkor a kutyákkal és macskákkal ellentétben nem teszik tönkre a lakás bútorait, nem piszkítanak oda, ahová nem kéne, és még sétáltatni sem kell őket. Emellett védőoltásra sincs szükség, és mivel a legtöbb faj elég kevés és olcsó- eledelt fogyaszt, jóval kisebb költséget jelentenek.
A hörcsögök szeretik a változatos étrendet, és olyan „igényesek”, hogy el is pusztulhatnak, ha ez nincs megteremtve nekik. Azonban nagyon nem kell tömni őket, fő táplálékként elég nekik naponta 10g-25g eleséget adni. Mivel ennek a kis állatnak nincs nagy táplálék igénye, és kijön az ellátása havi 1000-2000 forintból, ezért sok ember választása rá esik. Emellett a legtöbben nem mint állatra tekintenek, inkább barátnak tartják, ennek megfelelően szeretgetik, játszanak vele, sőt még beszélnek is hozzá.
A macska fajtájának kiválasztása nem egészen ugyanaz a történet, mint kutyavásárlás előtt választani a bernáthegyi és a csivava között. A különböző macskafajták nagysága ugyanis sokkal kevésbé tér el, mint a kutyák mérete. Ugyanakkor, amíg a kutyákat évszázadokig bizonyos és igen sokszínű feladatok ellátására tenyésztették ki, a macskatulajdonosok ezzel szemben csak azt a meglehetősen empatikus és elfogult kijelentést tehetik kedvencük védelmére, hogy ez alatt a pár száz év alatt senkinek sem sikerült jobb egérfogót feltalálnia, mint a macska. Igazából a macska semmi másra nem jó, minthogy kedvtelésből tartott kedvenc legyen.
Az akvárium helyes és megfelelő megvilágításával megfelelő hidrokémiai üzemmód jön létre az akváriumban, és optimális feltételek alakulnak ki a növények és a díszhalak számára. Azonban a közvetlen napfény okozta intenzív megvilágítás esetén a fotoszintézis folyamata felgyorsul, különösen a sűrű növényzettel rendelkező akváriumok esetén, ami erősen növeli a víz pH értékét és okozhatja a díszhalak pusztulását. A reggeli órák előtt viszont oxigénhiány áll be a vízben nagy mennyiségű szén-dioxid felhalmozódását okozva, amely vezethet halak fulladásos vagy mérgezéses pusztulásához.
Sokan sokféle okból szeretnének maguknak vagy családjuknak kutyát. Azonban amikor szembesülnek azzal, milyen kockázattal jár manapság kiskutyát venni, felmerül bennük, hogy örökbe fogadjanak egy kutyát. Sok esetben a leendő gazdi egyetlen kívánsága az, hogy „cuki, fajtatiszta, kölyök legyen, ingyen, szobatiszta, jól nevelt, minden oltásával, féreghajtva”. Na, ilyet nehéz találni a menhelyen. Ugyanakkor kölyköt választani csak annak érdemes, aki tudja, mivel jár a felnevelés.
Azzal mindenki tisztában van, hogy a szépségért szenvedni kell. Egyes hírességek azonban olyan messzire mennek a fiatalságuk megőrzésért, bőrük simaságáért vagy ráncaik eltűntetéséért, hogy az már az őrülettel vetekszik. A szépségért hajlandóak a legundorítóbb, legbizarrabb vagy legfájdalmasabb dolgokra is csak azért, hogy szebbnek és fiatalabbnak tűnjenek. Ha jobban belegondolunk, vannak eljárások, melyek mellett a plasztikai sebészet már szinte könnyed kikapcsolódásnak tűnik.
A papagájok - a nektárt fogyasztó lórik kivételével - magevők. Ez lehet napraforgó, zab, fénymag, muhar, köles, de akár ezek keveréke is. Napraforgóból a kisebb papagájoknak jobb az apróbb szeműt adni, abból is a csíkosat, mert annak nagyobb a fehérjetartalma és kisebb a zsírtartalma, mint a fekete olajnapraforgónak. Télen több napraforgót esznek, mint egyéb időszakban, mert több energiára van szükségük a szervezetük fűtéséhez. Mindezek ellenére a napraforgóval vigyázni kell, mert a papagájok egyrésze - egyedtől függően - hajlamos arra, hogy csak napraforgót egyen. Így elhízik, a szíve és a mája elzsírosodik és el is pusztulhat.
Ha a kutyánk a szabadban lakik, akkor nem kérdés, hogy szüksége van kutyaházra. Nem mindegy azonban, hogy ez miből van, milyen felépítésű, mekkora és hol helyezkedik el. A kutyaházak többnyire akkor megfelelőek kedvenceinknek, ha méretre pont neki való. Ugyanakkor számos kérdés merülhet fel. Fából vagy műanyagból legyen a ház? Egyáltalán mekkora legyen, és mivel legyen szigetelve?
A hörcsög az emberek képzeletében az egyik legkedvesebb, legaranyosabb állat. Kellemes a szőre, helyes a pofija, lehet őt szeretgetni. Pedig a kis kedvencünk tud ám agresszív támadó is lenni. Ahhoz, hogy igazából megismerjük, nem árt tisztában lenni az állat kommunikációs képességeivel. Ezek testhelyzetekkel (fejtartás, fülmozgatás, test- és farok tartás), hangokkal, illatanyagokkal, és ezek összességével történik. Ha a hörcsögünk felálló, előre irányuló fülekkel, és tágra nyílt szemekkel néz, miközben bajuszát előre mereszti - mozgatja, szimatol – akkor valami izgatja, valami iránt nagyon érdeklődik. Ez annyira izgalomba hozhatja, hogy ha valamit nem lát eléggé jól, két lábra is ágaskodik.
Kevés olyan háziállat van, amely annyira megosztja az embereket, mint a macska. Vannak akik – szó szerint – az életüket odaadnák a macskájukért, mások viszont ki nem állhatják a véleményük szerint sunyi, érdekből barátkozó állatot. A macskák megítélése már a történelemben is számos vitára adott okot, hiszen egyszer istenként tisztelték a házi kedvencet, míg később a Sátánnal azonosították. Érdekes, hogy amíg a kutyákat szinte mindenki szereti, a macskák jelentős megosztottságot vívtak ki. Pedig az ő „történelmük” sokkal színesebb, hiszen olykor imádták őket, máskor elrendelték az irtásukat.
Napjainkban a világsztárok legtöbbje egy-egy nemesebb kutyával fényképezteti magát és az elegáns partikra is többször érkeznek egy ölebbel, mint emberi partnerrel. Ezt természetesen próbálják utánozni a magyar sztárocskák is. Azonban ez nem csak az elmúlt évek hóbortja, hiszen már a középkorban is fontos szerepet játszottak a kutyák egy-egy híresség életében. A történelem egyik legnagyobb hadvezére Napoleon izlését jelentősen befolyásolta felesége Josephine császárné, akinek Bonaparte mellett egy mops volt a kedvence. (Állítólag bebörtönzött első férjének is kutyusa nyakövében csempészett üzeneteket.) Ugyanakkor Napoleon nem szerette a kis „riválist”, amely állítólag egyszer meg is harapta őt.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű-és Hüllővédelmi Szakosztálya a tavalyi nagy sikerre való tekintettel 2014-ben is rajzpályázatot hirdet „Az év hüllője, a mocsári teknős" néven. Ennek keretében várják olyan alkotókedvű gyerekek jelentkezését, akiktől nem áll távol a hüllők világa. Az elkészült rajzok 3 kategóriában kerülnek majd értékelésre: óvodás, alsó- és felső tagozatos kategóriákban, amelyekben az első három, legjobbnak ítélt pályamunkát díjazzák.