Szerkesztőség
2014.06.02.
Sokszor látni az utak mellett – és sajnos az utakon is – elütött állatokat. Bármilyen hihetetlen, de a legtöbb autós által úttesten elgázolt állat a sündisznó. Mivel a süni éjszaka vadászik, legtöbbször a sötétben útra tévedő egyedeket a gépjárművek vezetői már későn észlelik. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentői arra kérik az autóvezetőket, hogy a közlekedésbiztonságot nem veszélyeztetve, az útra tévedő állatokra ilyenkor fokozottabban ügyeljenek. Megfelelő sebesség választással a legtöbb gázolás elkerülhető lehetne. A sündisznó egyébként védett állat, így az úttesten pusztuló egyedek eszmei értéke sem elhanyagolandó.
Szerkesztőség
2014.05.30.
A nyulak viselkedéstana (az összes állathoz hasonlóan) rendkívül érdekes. Megismerésük révén fényt deríthetünk kedvencünk tulajdonságaira. Megérthetjük, mit-miért tesz, s ezzel mind az ő életét, mind az együttélésünket megkönnyíthetjük, és kellemessé tehetjük. A nyúl magányosan élő állatfaj. Ez azt jelenti, hogy a faj egyedei az élettérben elszórtan, egyedül élnek, csak a szaporodási időszak idején társulnak egymással. Ilyen életmódot folytat a mezei és az üregi nyúl. Ezt a tulajdonságát a domesztikáció hatására sem vesztette el. Az állatok ugyan nem beszélnek, de különböző testi jelzéssel vagy hanghatással meg tudják értetni magukat faj-és fajtatársakkal.
Szerkesztőség
2014.05.29.
Az állatok kommunikációja testhelyzetekkel (fejtartás, fülmozgatás, test- és farok tartás), hangokkal, illatanyagokkal, és ezek összességével történik. Egy kutya vagy macska látványosabb jeleket ad, de a kis szőrös kedvencünknél is megfigyelhetjük, mit, miért csinál és mikor lesz belőle „vérengző vadállat”. A rágcsálóknál a játékra való felhívásnak a jele egy sajátos szag. Az újonnan érkező általában hagyja, hogy a terület tulajdonosa alaposan megszaglássza. Ez csak kivételes esetekben marad el, mondjuk, ha a szoptató nőstény azonnal megtámadja a fészekbe tévedt idegent.
Szerkesztőség
2014.05.26.
A bő egy éve érvényes, állatkísérleteket tiltó uniós szabályozás ellenére nagy az összevisszaság ezen a fronton. Mit tehetünk, ha állatkísérlet-mentes kozmetikumokat szeretnénk használni, és melyek az itthon is kapható márkák? Egy biztos, ha elhatározzuk, hogy ezentúl csak állatkísérlet-mentes kozmetikumokat fogunk használni, nincs egyszerű dolgunk. Bár az EU 2013. március 11-én betiltotta a területén árult késztermékek és azok összetevői állatokon való tesztelését, ha ugyanazt a krémet az EU-n kívül is árulják, akkor sajnos nincs semmilyen garancia arra, hogy az valóban kiérdemli a „cruelty-free” minősítést, azaz nem okoznak miatta fájdalmat vagy szenvedést állatoknak.
Szerkesztőség
2014.05.21.
A természetes életterükben felállított kereket ugyanolyan gyakran és szívesen mozgatják meg a vadon élő állatok, mint ketrecben élő fajtársaik. Johanna Meijer és Yuri Robbers, a Leideni Egyetem munkatársai a kisebb állatok számára könnyen megközelíthető, kicsi hajlékot állítottak fel egy nagyvárosi parkban és egy természetvédelmi területen. Mozgásérzékelőkkel több mint két éven át figyelték, mikor forog a kerék, és feltűnés nélkül lefilmezték a kereket forgató állatot. Az eredmény megdöbbentő volt: mindkét megfigyelési területen ugyanolyan gyakran használták a kereket. A parkban viszont patkányok, cickányok, sőt békák is forgatták.
Szerkesztőség
2014.05.20.
Az egér rendkívül mozgékony állat. Minél nagyobb hely áll a rendelkezésére, annál boldogabb, kiegyensúlyozottabb. Terráriumban és ketrecben egyaránt tarthatók, de az utóbbiban való elhelyezés sok előnnyel jár. A ketrecben tartott egerek sokkal szelídebbek, mint terráriumban tartott társaik. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a ketrecben sokkal inkább kapcsolatban van a külvilággal, jobban érzi a szagokat, jobban hallja a zajokat, így mikor kivesszük, nem éri váratlanul a sok külső inger. A ketrecen ráadásul hódolhat egy másik szenvedélyének is, felmászhat a rácsokon.
Szerkesztőség
2014.05.14.
A hörcsögök szeretik a változatos étrendet, és olyan „igényesek”, hogy el is pusztulhatnak, ha ez nincs megteremtve nekik. Azonban nagyon nem kell tömni őket, fő táplálékként elég nekik naponta 10g-25g eleséget adni. Mivel ennek a kis állatnak nincs nagy táplálék igénye, és kijön az ellátása havi 1000-2000 forintból, ezért sok ember választása rá esik. Emellett a legtöbben nem mint állatra tekintenek, inkább barátnak tartják, ennek megfelelően szeretgetik, játszanak vele, sőt még beszélnek is hozzá.
Szerkesztőség
2014.05.08.
A hörcsög az emberek képzeletében az egyik legkedvesebb, legaranyosabb állat. Kellemes a szőre, helyes a pofija, lehet őt szeretgetni. Pedig a kis kedvencünk tud ám agresszív támadó is lenni. Ahhoz, hogy igazából megismerjük, nem árt tisztában lenni az állat kommunikációs képességeivel. Ezek testhelyzetekkel (fejtartás, fülmozgatás, test- és farok tartás), hangokkal, illatanyagokkal, és ezek összességével történik. Ha a hörcsögünk felálló, előre irányuló fülekkel, és tágra nyílt szemekkel néz, miközben bajuszát előre mereszti - mozgatja, szimatol – akkor valami izgatja, valami iránt nagyon érdeklődik. Ez annyira izgalomba hozhatja, hogy ha valamit nem lát eléggé jól, két lábra is ágaskodik.
Szerkesztőség
2014.04.30.
Melyek a legfontosabb kérdések, mielőtt kis szőrös házi kedvencet választunk magunknak? Nyugodt legyen, vagy állandóan „pörgő”? Szórakoztató vagy egy helyben gubbasztó? Kicsi? Nagy? Végig kell vennünk, mire van szüksége, mekkorára nőhet meg, mennyi időnk lesz vele foglalkozni? Simogatni, szeretgetni akarjuk, vagy szívesebben lennénk csak megfigyelők az állat mindennapjaiban? És elsősorban mennyi az a költség, amit vállalni tudunk az első beruházásnál, és később a mindennapokban?
Szerkesztőség
2014.04.25.
Napjainkban még mindig a nyulak az egyik legkeresettebb kedvencek húsvét előtt, mivel sokan szeretnék, hogy legyen nekik egy. Az udvarban elengedik, aztán a gyermekek kimennek és a kis állatokkal együtt az elrejtett tojásokat keresik. Sokan csak most, az ünnepek után döbbennek rá, hogy felelőtlen döntés volt élő nyuszit vásárolni. A gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor jön, titokban, mint a Mikulás, és ő is ajándékot hoz nekik. De mi legyen velük, ha már nem „kellenek”?
Szerkesztőség
2014.04.23.
Véget ért a Húsvét, és minden bizonnyal nagyon sok családban kapott a kisgyerek élő nyulat. Ezt most még gondozza, ápolja, de ahogy múlik az idő, legújabb kis kedvence is úgy veszít a népszerűségéből. Az biztos, hogy a nyusziknál kevés kedvesebb háziállat akad a világon. De mit csináljunk vele, hogy az ünnep után is érezze a törődést, a szeretetet? Nagyon fontos a megfelelő méretű ketrec/nyúlház. A méretezésnél fontos, hogy strapabíró legyen, és a nyuszik felnőttkori méretét vegyük figyelembe, mivel gyorsan, kb. 6 hónap alatt elérik végleges nagyságukat.
Szerkesztőség
2014.04.17.
Nyuszisimogatóval és kisállatokkal várja a családokat húsvétkor a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény-és Vadaspark - tájékoztatta az állatkert az MTI-t. Húsvétkor a Kölyökdzsungel játszóház és terráriumban csokitojásokra bukkanhatnak játék közben a gyerekek, míg a létesítmény előterében nyuszisimogató várja majd az érdeklődőket - közölték. Tájékoztatásuk szerint a hosszú hétvégén minden nap többször egy animátor-állatgondozó mesél majd érdekeségeket a nyulakról az ünnepekre felállított kifutónál, a gyerekek ekkor kezükbe is vehetnek egy-egy állatot.